Sakkjátszmáim elemzése

Az 1985-ös Tarantella Kupa 7. fordulójában sorsoltak össze a későbbi második helyezettel. Kobulniczky Tamás ugyan hozzám hasonlóan harmadosztályú minősítéssel rendelkezett, valójában már elsőosztályúnak megfelelő játékereje volt. Óriási csatában sikerült remire mentenem egy hátrányosabb pozíciót, azonban egyik cselekedetemre nem lehetek büszke.

Tamás a játszma elején nem sokat ült a tábla mellett, gyakorlatilag minden lépése után felállt és sétálni ment.

Ez történt azután is, hogy c6-tal centrumot robbantott, rövid gondolkodás után hosszúra sáncoltam (0-0-0) és beütött d5-re (cxd5).

Meghúztam az előre tervezett Hxd5-öt, átütöttem az órát, feljegyeztem a lépést, ránéztem a táblára és egy pillanatra megállt bennem az ütő. Mivel még 0-0-0 előtt elképzeltem a követendő változatot, a c3-on álló huszár és a c6-on álló gyalog elfedte előlem a kötést, amelyet kihasználva most Hb3+ vezért nyer.

Mit lehet ilyenkor tenni? Nálam a reflexek működtek. Elképesztő gyorsasággal visszakerült a táblára a d5-ön álló sötét gyalog, a huszár visszaugrott c3-ra és a sakkórán megint az én gondolkodási időm fogyott.
Mit kellett volna tennem? Mindent helyben hagyni, megvárni a Hb3 sakkot, és feladni a játszmát. Megtett lépést soha nem veszünk vissza.