HTML

Sakkjátszmáim elemzése

Időrendben bemutatott saját sakkjátszmáim elemzése Célközönség: kezdőktől mesterjelölt minősítéssel rendelkezőkig bárki illetve azok, akik említésre kerülnek a bejegyzésekben

Utolsó kommentek

Friss topikok

Ajánlott blogok

Oktatás: a nehéztisztek támadó ereje

2008.03.24. 14:53 Bumika

Az előző év többé-kevésbé eredményes szereplésének köszönhetően Élő-pontszámom kis mértékben nőtt (immár 1930). Ha emlékezetem nem csal, valamikor az év elején nyertem el  (4 győzelem után az elsőséget biztosító döntetlennel) Gyöngyös város ifjúsági bajnoki címét. 1988-ban is a gyöngyösi Grand Prix versennyel kezdődött az igazi versenyszezonom. Gyenge kezdésem (4 döntetlen, 1 vereség) jó hajrával (2 győzelem) kompenzáltam. Ezt követően felejthető alakításokkal 3. helyen végeztem Heves megye ifjúsági bajnokságán (5 győzelem, 3 döntetlen, 1 vereség). A jó játék a következő verseny második feléig váratott magára.

A 17 éven aluliak korosztályos versenyének döntője már nem az alacsonyabb korcsoportoknál megszokott 12 fős, körmérkőzéses lebonyolítású, hanem lényegében nyílt, svájci rendszerű kivitelezésű volt. Az első fordulóban sötéttel, Sleisz Tamás ellen kis szerencsével nyertem. Ezt két döntetlen, majd egy váratlan vereség követte.

Az 5. fordulóban sötéttel rendkívül tanulságos partiban kaptam ki Fáncsy Imre ellen.

1.Hf3 Hf6 2.d4 g6 3.b3 Fg7 4.Fb2 0-0 5.e3 d6 (Na tessék! Megint a királyindiaival próbálkozom.)

6.Fe2 Hbd7 7.0-0 Be8 8.c4 c5 9.Vc2 b5?! (Effektíve nem a legjobb lépés, habár a gyalogáldozat elfogadása gyors fejlődést ígér sötétnek. Másodlagos ereje abban rejlett, hogy elgondolkodtatta ellenfelemet, és vélhetően változtatnia kellett eredeti elképzelésén.)

10.d5 (Inkább cxb5-re szavazok, az ilyen áldozatokat el kell fogadni.)

10. ... Bb8 11.Hbd2 Fa6 12.e4 bxc4 13.Fxc4 Fxc4 14.Hxc4 Hb6 15.Hfd2 Hxc4 16.Hxc4 (Nem véletlenül próbálkozom cserékkel. Mivel sohasem tanulmányoztam a királyindiai védelmet, nem tudtam, mire kell játszani a középjátékban, így egyszerűsíteni próbáltam a pozíciót.)

16. ... e6? 17.Hxd6 (Ezt a lebonyolítást elnéztem.)

17. ... Vxd6 18.e5 Vxd5 19.exf6 Fh8 20.Bfd1 Vg5 21.Bd3? (Ó, nem! 21.g3 után világos előnye egyértelmű.)

21. ... Bed8?! (Vajon mi szólt 21. ... Fxf6 ellen?)

22.Bad1?! Bxd3? (Kölcsönös pontatlanságok után súlyos hiba. Természetesen 22. ... Fxf6 kellett.)

23.Bxd3?! (23.Vxd3 után világos gyakorlatilag nyert állásra tehetne szert, mivel 23. ... Fxf6 már nem megy 24.h4! Vxh4 25.g3 Vg5 26.f4 tisztnyerés miatt.)

23. ... Fxf6 24.h4 Vf5 (Nem fogadtam el a gyalogáldozatot, pedig objektíve nem állok nyerésre. 24. ... Vxh4 25.Bh3 Vg5 26.Bg3 Vh4 27.Bh3 sima döntetlen.)

25.Fxf6 Vxf6 26.Vxc5! Va1+ 27.Kh2 Vxa2 ("Tiszta" gyalogelőny... vajon világos kiharcolja a döntetlent?)


28.Ve5! (Tempóra a nagyátlóra, készül a támadás a király ellen.)

28. ... Bf8?? (28. ... Be8 29.h5 Vc2! 30.h6 f6 31.Vxf6 Vc7+ 32.Kh3 világos pozíciós előnyével még adott volna némi remiesélyt.)

29.h5!   h6
30.hxg6 Vc2
31.gxf7+ Kh7
32.Ve4+ Kh8
33.Vg6?! (Jutott a végére is pontatlanság. 33.Vd4+ Kh7 34.Bg3 +-)


33. ... Vc1? (Gyors vesztéshez vezet. Az egyetlen halvány esélyt 33. ... Vc7+ 34.Kh3 Vxf7 35.Vxh6+ Vh7 /a kötést nem láttam/ 36.Vxh7+ Kxh7 adta volna, de ezt csak világos ronthatja el.)

34.Vf6+ (34.Bg3 védhetetlen mattal tett volna pontot a játszma végére, de itt már mindegy.)

34. ... Kh7 35.Bg3 és sötét feladta.

Szólj hozzá!

Címkék: sakk

Évvégi elszámolás (1987)

2008.03.15. 10:08 Bumika

1987-ben a döntetlenek és az eldőlt partik számának aránya újra egészséges értéket mutatott. 52 játszmából 25 győzelem, 14 döntetlen, 13 vereség volt a mérlegem, világossal 9, sötéttel 3 pluszt értem el.

Világossal játszmáim több mint felét (15 a 28-ból) megnyertem, sötéttel 23 partiból (1-ről nincs emlékem) 16-ban 1.e4 ellen 1 pluszt értem el, a maradék 7 játszmából a következőképp alakult statisztikám:

Tarrasch védelem:                                   2 győzelem, 0 döntetlen, 0 vereség (+2)
Vezérgyalog megnyitás (1.d4 d5, c4 nélkül): 1 győzelem, 0 döntetlen, 1 vereség (0)
Királyindiai védelem:                                 0 győzelem, 0 döntetlen, 2 vereség (-2)
Réti megnyitás (1.Hf3, d4 nélkül):               1 győzelem, 0 döntetlen, 0 vereség (+1)

Az adatokból látható, hogy még mindig tartott a megnyitás keresésem 1.d4 ellen, azonban a Tarrasch védelem sokkal inkább bevált, mint az előző évben.

Az e4 ellen alkalmazott francia védelem statisztikája a következőképpen alakult (1 további vesztett játszmám változatára nem emlékszem!):

1.e4 e6 2.d4 d5 3.exd5: 1 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség (-2)
1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3:  0 győzelem, 4 döntetlen, 0 vereség (0)
1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hd2:  2 győzelem, 2 döntetlen, 0 vereség (+2)
1.e4 e6 2.d4 d5 3.e5:    2 győzelem, 0 döntetlen, 0 vereség (+2)

Alapos változást a csereváltozatban lehet felfedezni: az előző évi +5 -2-vé alakult.

Szólj hozzá!

Címkék: sakk

Top 10: kettős bástyaáldozat nem tipikus kivitelben

2008.03.13. 19:18 Bumika

A Grand Prix versenyt végül két döntetlennel fejeztem be. Ebből az évből még a csapatbajnoki meccsekről nem beszéltem. A megelőző évvel szemben csupán 7 fordulóban játszottam és egy pluszt értem el (3 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség). Ekkor alkottam egyik legszebb kombinációmat, melynek végén az a szokatlan megtiszteltetés ért, hogy még az ellenfél játékosai közül is gratuláltak mutatott játékomhoz. Ellenfelem Lukács Csaba volt, akinek bátyjával korábban már kétszer is játszottam (1 győzelem, 1 vereség).

1.e4 c5 2.d4 cxd4 3.c3 dxc3 4.Hxc3 d6 5.Fc4 Hc6 6.Hf3 h6?! (Az elgondolás érthető, sötét szeretne Fg4-et játszani, amely most még nem ment: 6. ... Fg4? 7.Fxf7+ Kxf7 8.Hg5+ Ke8 9.Vxg4 világos előnyével. Azonban 6. ... h6 nem alkalmas a Fg4 előkészítésére, és emiatt felesleges lépés.)

7.0-0! e6 (Sötét rádöbbent, hogy 7. ... Fg4?! 8.Vb3 is világosnak kedvezőbb.)

8.Ve2 Hf6 9.Bd1 e5 10.h3 (A klasszikus főváltozat ellen - mely h6 helyetti, későbbi Fe7-tel állt volna elő - mindig ezt a "védekező" megoldást választottam.)

10. ... a6 11.Fe3 Va5 12.Bac1 Fe7 13.Hd2! (A huszár készül a c4 pontra, ahonnan nyomást fejthet ki a d6 mezőre.)

13. ... Fe6? (Sötét teljesen világos kezére játszik.)

14.Fxe6 fxe6 15.Hc4 Vc7 16.Fb6 Vb8 17.Vd2? (Alig érzékelhető hiba ez a lépés. Helyette Vd3! kellett volna: 17.Vd3 Hd7 18.Fe3 0-0 19.Hxd6 Bd8 20.Vc4! világos előnyével.)

17. ... Hxe4?? (Sötét azt hitte, hogy csak taktikai úton van esélye megmenteni a játszmát, és durván hibázik.  17. ... Hd7! 18.Fe3 0-0 19.Hxd6?! Bd8 20.Hc4 b5 21.Ha3 b4 után már sötét áll jobban.)

18.Hxe4 d5 19.Hc5 Fg5 (Most 20.He3 a kézenfekvő egyben száraz nyerő lépés is. Szerencsére teret engedtem fantáziámnak.)






20.Ve2!! Fxc1
21.Vh5+ Ke7
22.Vg6   Vg8

Látszólag sötét sikeresen védekezik...








23.Bxd5!! (23.Hxe6!! is nyert volna, azonban ez a rejtettebb bástyaáldozat ragadta meg figyelmemet.)

23. ...    exd5
24.Vd6+ Ke8
25.Vd7+ Kf8
26.He6+ Vxe6
27.Vxe6 Fg5 (Más sem segített volna.)

28.Hd6

és a védhetetlen matt láttán sötét feladta.

Szólj hozzá!

Címkék: sakk

Oktatás: a Bxf3 típusáldozat újabb előfordulása a francia védelemben

2008.03.05. 09:13 Bumika

A következő két fordulóban egyaránt sötéttel játszottam. Egy újabb harmadosztályú ellenfél elleni győzelmet követően a mezőny egyik legmagasabb Élő-pontszámú sakkozójával, Kőszegi Lajossal szemben kellett helytállnom. Egy évvel korábban, a számomra sikeres gyöngyösi Grand Prix versenyen egyedül tőle kaptam ki. Akkor világossal játszottam, most sötéttel voltam, Élő-pontszáma pedig 305-tel volt magasabb. Az előjelek tehát tökéletesek voltak, igazán nem volt miért izgulnom. :)

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hd2 Hf6 4.e5 Hfd7 5.f4 c5 6.c3 Hc6 7.Hdf3 Vb6 8.He2 cxd4 9.cxd4 Fb4+ 10.Fd2 0-0 (Első látásra úgy tűnhet, hogy mindkét fél jól ismeri a változatot, és helyesen fejlődik. A valóság azonban az, hogy ebben a változatban világos számára jobbnak tartják királyának minél hamarabbi elmenekítését a királyszárnyra /pl. g3, Kf2, Kg2 manőver/.)

11.Fxb4 Vxb4+ 12.Vd2 f6 13.a3 (8 évvel később egy másik ellenfelem Hc3-mal folytatta, de abban a partiban is sikerrel vetettem be a Bxf3 típusáldozatot.) Ve7 14.Hc3 fxe5 15.fxe5? (Csak 15. dxe5 jöhetett volna szóba.)


15. ...   Bxf3! (Tulajdonképp vicces, hogy ez az áldozat megalapozott. Sötét vezérszárnyán a tisztek még akadályozzák egymás mozgását /a d7 huszár a c8 futót, a c8 futó az a8 bástyát/.)

16.gxf3 Vh4+
17.Kd1?! (Jobb 17.Vf2 Hxd4! /és nem 17. ... Vxd4 18.f4!/ 18.Vxh4 Hxf3+ 19.Kf2 Hxh4 20.Be1 Hg6 sötét előnyösebb állásával.)

17. ...   Hxd4
18.He2?? (Világos teljesen elveszíti a játék fonalát.)

18. ...   Hb3

19.Vc3 Hxa1 20.f4 Hb6! (ideje fejlődni) 21.b4 Fd7 22.Vxa1 Fa4+ 23.Kd2 Hc4+ 24.Kd3 Vg4 25.Kd4 Vf3 és világos feladta.

Szólj hozzá!

Címkék: sakk

Oktatás: motívumok megjegyzésének haszna

2008.03.01. 20:07 Bumika

Füzesabonyban rendezték a Heves Grand Prix következő versenyét. Az első nap - mondhatnánk, hogy szokás szerint - csapnivalóan sikerült. Vereség egy mesterjelölt, majd döntetlen egy harmadosztályú minősítésű ellenféllel szemben. A második nap viszont kiemelkedő teljesítménnyel rukkoltam ki, mind a három játszmám megnyertem.

A péntek-szombat-vasárnapi lebonyolítás miatt nem nehéz kitalálni, hogy ez a nap szombatra esett, és akkoriban szombatonként megtalálható volt a sakkrovat a járatott napilapban. A közölt játszmát április 10-én váltotta Garry Kaszparov világbajnok, Mihail Tal ex-világbajnok ellen. Reggeli előtt átfutottam a cikket, és annyit jegyeztem meg belőle, hogy Kaszparov huszárja a g1 mezőről kiindulva e2-g3-h5-ön keresztül ugrálva végül g7-en áldozza fel magát. Ezzel a sakkfoszlánnyal indultam Füzesabonyba a 3. fordulóra, amelyben világossal egy harmadosztályú ellenféllel szemben kellett valami biztatót produkálnom.

1.e4 Hc6 2.d4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Hf3 d5 (Nicsak, ilyesmit én szoktam sötéttel játszani.) 5.e5 Hge7 6.Fg5 a6 7.Fd3 Vd7 8.0-0 Hg6 9.He2 (Valahogy természetesnek tűnt, hogy e2-re viszem a huszáromat.) Fe7 10.Fxe7 Hcxe7 11.Vd2 b5 12.Hg3 Fb7 13.a4 Bc8 14.axb5 axb5 15.Ba5 c6 16.Hh5 (Jó lenne eldönteni, hogy a vezér- vagy a királyszárnyon támadok.) 0-0


17.Hf6+!! (Ez a huszár b1-ről indult, majd c3-e2-g3-h5-ön keresztül jutott el az f6 mezőn történő feláldozásáig.)

17. ...   gxf6
18.exf6 Kh8? (Azonnal veszít, de világos már nyerve áll az e7 huszár szerencsétlen helyzete /csak f5-re tud lépni/ miatt. 18. ... Vd8 19.g4! Hf5 20.gxf5 exf5 21.Vg5! +-)

19.Vh6  Bg8 (vagy 19. ... Hf5 20.Fxf5 Bg8 21.Hg5 Hf8 22.Fxh7 Bxg5 23.Fg6+ Kg8 24.Vg7#)

20.Hg5  és a védhetetlen matt miatt sötét feladta.

Szólj hozzá!

Címkék: sakk

Oktatás: a felesleges cifrázás

2008.02.23. 09:15 Bumika

Egy újabb etikai tanácsot javaslok elfogadásra. Ha egy állásban nemcsak csilli-villi nyerési út létezik, hanem van egyszerűbb eredményes megoldás, akkor azt válasszuk. A felesleges cifrázás az ellenfélben megalázó élményt kelthet, nem helyénvaló. 14 éves koromban igazából csak a kombinációs hiányérzetem miatt töprengtem a következő álláson (3. forduló):


Nyilvánvaló, hogy 21.gxh6 után legfeljebb 3 lépésben világos mattol. Van ugyan olyan emlékem, hogy valamiért elkerülte ez a matt a figyelmemet, de gyanítom, hogy nagy szerepet játszott benne az a tény, hogy a sakkban imádom az áldozatokat. Így már nem meglepő, hogy másképp folytattam.

21.Bxh6+ gxh6
22.Bh1

és sötét feladta, mert legfeljebb 3 lépésben mattot kap.

Ez egy tipikus példa a felesleges cifrázásra.


A 4. fordulóban Varga Péter ellen sötéttel remiztem, míg az 5-ben óriási mázlival nyertem Tatár Kis Szabolcs ellen. Mindent összevetve 5 fordulóból 4 pontot szereztem, amely reális továbbjutási eséllyel kecsegtetett. Sötéttel újabb remivel folytattam, majd világossal Isépy Tamás ellen ezúttal rendkívül gyenge játékot nyújtottam, és örülhettem, hogy elfogadta remiajánlatomat.

Az utolsó előtti fordulóban ki-ki meccset játszhattam Jamrich Gyuri ellen. Nem tudom hogyan kalkuláltunk, de már előtte átbeszéltük, hogy csak akkor van továbbjutási reménye bármelyikünknek, ha nyer. Így aztán sötéttel újra megpróbáltam győzni, de végül bele kellett nyugodjak a döntetlenbe.

Az utolsó fordulóban lelki teher nélkül játszottam és egy hosszú - 66 lépéses - partiban nyertem. Közben Jamrich Gyuri elég nagy meglepetésre megverte az 1 ponttal előttünk álló Rácz Zolit, és itt kellett szembesülnöm azzal, hogy a továbbjutás nem is volt olyan messze.

A versenyt Horváth Tamás (Mereszjev) nyerte, a 2-4. helyen pedig holtversenyben végeztem Jamrich Gyurival és Rácz Zolival. Az értékelés azonban nem nekem kedvezett, így a 4. helyen végezve, hajszállal csúsztam le álmomról, a korcsoportos döntőről. Ezt a döntőt egyébként a versenyre kiemelt, de az Úttörő Olimpián rossz formában versenyző Fáncsi Imre nyerte.

Szólj hozzá!

Címkék: sakk

Oktatás: ha a vezér nem találja helyét

2008.02.19. 20:26 Bumika

Összekaptam magam, és a következő két fordulóban elért két győzelmemmel megint felzárkóztam az élcsoporthoz. A 8. fordulóban szembe kerültem Izsák Gyulával, és ezúttal jól választott megnyitást, ügyesen átjátszott a középjátékban, így a végjátékra már semmi esélyem sem maradt. Nem véletlenül nyerte meg Gyula a versenyt is. A 9. fordulóban játszottam egyetlen (!) döntetlenemet, majd az utolsóban sötéttel nyerve végül a 7. helyet sikerült elcsípnem, hajszállal (módosított Bucholz) lemaradva a 6. díjról. Ez volt legértékesebb egyéni, ifjúsági szereplésem.

Ebből a mezőnyből 1 nagymester (Seres Lajos), 6 nemzetközi mester (Izsák Gyula, Dudás János, Tatár Kis Szabolcs, Varga Péter, Almási István, Fáncsi Imre) és 5 FIDE-mester (Koczka Zsolt, Mester Gyula, Szakolczay Péter, Amrein Roland, Korpics Zsolt) került ki. Ötükkel összesorsoltak ezen a versenyen és ötven százalékot értem el ellenük. Csupán négy mai címviselő végzett előttem. Lajos az 5. helyen ért célba, de a következő évben, az első Diákolimpián már megnyerte kategóriája versenyét.

Kevéssel az Úttörő Olimpia után került megrendezésre a 15 éven aluliak korcsoportos elődöntője, ahol végre jó esélyem volt a továbbjutó első 3 hely valamelyikének megszerzésére. Ézsöl Miklós elleni döntetlenem után a második fordulóban sötéttel Barát János vezérét szorongattam.

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hd2 Hf6 4.exd5 exd5 5.Hgf3 c5 6.Fb5+ Fd7 7.Fxd7+ Hbxd7 8.Ve2+?! (sok gond lesz még ezzel a vezérrel) Fe7 9.0-0 0-0 10.b3 Be8 11.Vb5?! Vc7 12.Fa3 a6 13.Vd3 cxd4 (Talán c4 erősebb lett volna, de a stílusomnak kiválóan megfelelt ez a lépés.) 14.Fxe7 Bxe7 15.Bfe1 Bae8 16.Bxe7 Bxe7 17.Bc1? (Passzív folytatás, mely teret enged támadásom kifejtéséhez.) He4! 18.Vxd4 Hc3 19.Vb4 Be8 20.Ba1 a5 21.Vg4 Hf6 22.Vf5 Vc5 23.Vd3?? (Világos nem bírta tovább a nyomást.)


23. ...  Hg4!
24.Hd4 (Nem volt már mentség: 24.Bf1 He2+ 25.Kh1 Vxf2! 26.g3 Vxf1+ 27.Hxf1 Hf2+ 28.Kg2 Hxd3 29.cxd3 Hc1 -+)

24. ...   Vxd4!
25.Vxd4 He2+
26.Kh1  Hxd4
27.f3    Hf6
28.c4    Be2
29.Bd1  Hc2
30.He4  Hxe4
31.fxe4  d4

és világos feladta.

Szólj hozzá!

Címkék: sakk

Lelki tényezők: "Hátha az ellenfél nem látja meg..."

2008.02.14. 18:54 Bumika

Az 5. fordulóban világossal, Sipos Attila ellen előnyösebb pozíciót harcoltam ki a bécsi megnyitásban.


Sötét huszárja ütésben áll, amelyet könnyen háríthatna a Hh6 lépéssel. Ehelyett azonban anyagi hátrányra vezető folytatást választott ellenfelem.

26. ...   Fxf5??
27.exf5 Kg8 (Most már nincs Hh6, mert Vg6 mattol!)

28.He2  Bg7
29.hxg4 hxg4+
30.Kg1  Bh3

31.Vf2? (31.gxh3! gxh3 32.Kh2 Bxg3 33.Hxg3 simán nyert volna.)
31. ...  g3


Kellemetlen szituációba kerültem. Úgy értékeltem, hogy 32.Hxg3 Bhxg3 33.Be3 Bxg2+ 34.Vxg2 Bxg2+ 35.Kxg2 cxb4 után elveszítem a partit (egyértelmű, hogy a remiért kell küzdenem, de a két bástya ha összefog, megszorongathatta volna sötétet), ugyanakkor láttam azt is, hogy 32.Vf3 lépésre sötét rendelkezésére áll egy hat lépésből álló, típus mattkombináció. Bár tudtam, hogy ellenfelem jó taktikus, talán az elmúlt éjszakai alvatlanságom miatt mégis az utóbbi lépést választottam.

32.Vf3?? Bh1+!!

és a játszmát feladtam.

Szólj hozzá!

Címkék: sakk

Oktatás: támadás az önként felszakított királyállás ellen

2008.02.09. 09:35 Bumika

Az utolsó 3 fordulóban két és fél pontot szerezve végül ötven százalék fölött teljesítettem.

Az Úttörő Olimpia megyei döntője következett, amelyen egy korai taktikai döntetlen miatt izgalmassá tettem továbbjutásomat. Ebben az évben már Seres Lajos volt a verseny esélyese, a második helyre pedig nekem volt a legnagyobb sanszom. Az előző évben Veres Józsi volt a harmadik, Gál Sanyit pedig újfent legyőztem ezen a versenyen, így előbbire koncentráltam és az 5. fordulóban egymás elleni gyors döntetlennel próbáltam előnyöm megtartani. Csakhogy Lajostól kikaptam korábban, így az 5. forduló után 1,5 pont veszteségem volt, Sanyinak pedig csak az ellenem vesztett játszmából származó 1 pont hiányzott a 4. kört követően. Az 5. fordulóban Lajos elen játszott, és egy anyagilag egyenlő, azonos színű futóvégjátékban jó esélye volt a remire. Lajos - akinek csak 0,5 pont minusza volt - nem hagyta magát és hosszú csatában begyűjtötte a teljes pontot, így egy utolsó fordulóbeli győzelemmel biztosítottam továbbjutásomat. Szükség is volt rá, mert Gál Sanyi az utolsó fordulóban legyőzte Veres Józsit és holtverseny esetén Ő jutott volna tovább.

Ezt a versenyt követte legborzalmasabb sakkszereplésem, az 1987-es megyei ifjúsági bajnokságon. Három év után újból elértem, hogy egy versenyen erőnyerő legyek, két győzelmem olyan ellenfelek ellen értem el, akikkel szembeni összmérlegem 5 győzelem 1 döntetlen mellett, és minden potenciális riválisomtól plusz egy gyengébb sakktársamtól kikaptam.

Ez a verseny volt a főpróba a - korom miatt számomra utolsó - Úttörő Olimpia országos döntője előtt. Szerencsére az Úttörő Olimpiára már jobb formába lendültem. Bár Lajostól kikaptam az első fordulóban, a 4. kör után már előtte álltam, mivel az Ő 3 remijére, 3 győzelemmel válaszoltam. Ezek egyikében, Gombócz Zsolt ellen, sötéttel a következő állásom jött létre:


16. ...  Ha5!
17.b3   Be6
18.c4? (Hiba, mert felszakítja világos királyállását és a d-vonal nyitásával megnöveli sötét hatóerejét, továbbá gyengíti világos centrumát.)

18. ...   Hc6!
19.cxd5 Fa3+
20.Kd1? (Szerencsésebb lett volna a sarok fele menekülni.)

20. ...   Fb4!
21.Hc3  Fxc3
22.Vxc3 Bxd5
23.Hc2  Hh4

24.g3 Hf5 25.Ff4? (Sötét már nyerve áll, de ez meggyorsítja a véget.) Hfxd4 26.Vc4 He2+ 27.Fd2 Vd8 (27. ... Vb2! még erősebb) és világos feladta.

Szólj hozzá!

Címkék: sakk

Oktatás: a látszatfenyegetés

2008.02.03. 18:53 Bumika

Az új év elejének jó híre az volt, hogy immár elsőosztályú minősítéssel rendelkeztem. A rossz hír, hogy ott folytattam, ahol abbahagytam.

Az 1987-es esztendő pont úgy kezdődött , ahogy az előző év befejeződött. A Heves Grand Prix sorozat gyöngyösi versenyének első és második fordulójában is vesztettem. Az elsőben mindenfajta előképzettség nélkül királyindiai védelmet játszottam 300-zal magasabb Élő pontszámú csapattársam ellen, nem volt kétséges az eredmény. A másodikban egy harmadosztályú minősítésű ellenfél ellen, előnyösebb Morra-cseles változatban botlottam.

Másnap sötéttel gyorsan remiztem Gál Sanyival, majd a 4.fordulóban végre kijött a lépés egyik klubtársam ellen.

1.e4 d5 2.exd5 Hf6 3.c4 c6 4.d4 cxd5 5.Hc3 g6 6.cxd5 Fg7 7.Fc4 0-0 8.Hf3 Ff5 9.0-0 Hbd7 10.Fg5 Hb6 11.Fb3?! (11.Fxf6 erősebbnek tűnik, de nem csodálom, hogy nem akartam lemondani a futópáromról.)


Látszólag 11. ... Hbxd5 12.Hxd5 Hxd5 13.Fxd5 Vxd5 14.Fxe7 után világos véglegesen gyalogelőnybe kerül, valójában 14. ... Be8 15.Be1 Fg4 16.Bc1 Fxf3 17.Vxf3 Vxf3 18.gxf3 Fxd4 kicsit előnyösebb állás mellett nyeri vissza a gyalogot. Ellenfelem azonban nem számolt elég mélyen és hibázott.

11. ...   Be8?!
12.He5! h6? (A legerősebb folytatás a visszalépés /Bf8/ lenne.)

13.d6! (Pár lépésen belül nagyot változik a helyzet. Most a tisztáldozat elfogadása adna még némi esélyt feketének...)


13. ... e6? 14.Fxf6 Fxf6 15.g4 Fxe5 16.dxe5 Vg5 (Menthető a futó?)


17.f4! (Hogyne, de az anyagi hátrány elől nincs kiút.)

17. ...   Vxg4+
18.Vxg4 Fxg4
19.He4  Fe2
20.Hf6+ Kf8
21.Bfe1 Fb5
22.Hxe8 Kxe8
23.a4    Fc6
24.a5    Hd7
25.Bec1 Bc8
26.a6    b6
27.Fa4  Hb8
28.Bc2  Kd7
29.Bac1 h5

30.h4 (egy szép lépéskényszer a végére) Fxa4 31.Bxc8 Hxa6 32.Bf8 és sötét feladta.

Szólj hozzá!

Címkék: sakk

süti beállítások módosítása