1985-ben részt vettem a Szabad Föld Kupa ifjúsági versenyében, amely valószínűleg a megyei ifjúsági bajnokság és a Tarantella Kupa közti időszakban került megrendezésre. Szinte csak homályos emlékeim vannak erről a versenyről, de arra még tisztán emlékszem, hogy Sinka Pista (Jászberény) nyerte, Gál Peti pedig velem azonos pontszámmal végzett a 3. helyen (nekem a 4. hely jutott).
Következő versenyem a Tarantella Kupa volt. Első igazán sikeresnek nevezhető egyéni szereplésem kötődik ehhez a versenyhez, mivel egy másod- és egy elsőosztályú minősítéssel rendelkező ellenfelet is megelőzve végeztem a 3. helyen. Utóbbi ellen döntetlent értem el (az ifjúsági bajnokságon simán kikaptam Tőle), előbbivel váltott partim pedig egy érdekes illemkérdést vet fel.
Emlékeim szerint 1-1 órás partikat játszottunk, és a második fordulóban negyedórás késéssel tudtam csak helyet foglalni. Ráadásul világossal játszva általam ismeretlen területre tévedtem: 1.d4 d5 2.Hf3 e6 3.c4 c6 4.Hc3 Hf6 5.Fg5 Hbd7 6.e3 Va5 (Cambridge-Springs-i védelem). Persze igyekeztem gyorsan lépkedni, így pár lépésen belül egyszerűen elnéztem egy tisztet.
7. Fd3? dxc4
8. Fxc4 He4 (c3-at védeni kellene?)
Lásd a diagrammot.
9. Vc2?? Hxg5
Komikus pillanat: amikor a huszár g5-re lépett, nem néztem még oda, de már tudtam, hogy elszúrtam valamit. Vajon mit illik ilyen helyzetben tenni?
Tények: Ellenfelemnek van egy tisztelőnye és semmilyen ellenértékem nincs érte. Ellenfelem Élő pontszáma 160-nal magasabb, mint az enyém. Sohasem késő feladni. :)
Mai fejjel, velem egyező játékerejű sakkozó (mesterjelölt) ellen nem folytatnám a partit, mert biztos lennék a végkimenetelben. Azt gondolom - és az eredmény igazolt is -, hogy ebben az esetben jó döntést hoztam, amikor a továbbjátszásra voksoltam. Ellenfelem kissé könnyelművé vált, és minden negatív előjel ellenére megfordítottam az állást, győzelemmel fejeztem be a partit.
Két fordulóval később e verseny első helyezettje szintén ezt a változatot játszotta meg ellenem, de felkészülve fogadtam, és 7. Hd2-öt húztam. Más kérdés, hogy végül felülkerekedett.
Sportszerű játék: "Sohasem késő feladni!" vs. "Meddig illik húzni?"
2007.12.23. 21:31 Bumika
Szólj hozzá!
Címkék: sakk
A bejegyzés trackback címe:
https://sakkjatszma.blog.hu/api/trackback/id/tr98273650
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek